"Feltámadás szele mindig újra
Fúj a földön - fújj hát rajtam át,
Pusztaságom odvaiba fújva
Oszlasd szét a kétely zavarát,
S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt:
Hajtasd ki megint a pálmafákat!
Te, aki nem űzted el Tamást sem,
Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát,
Ugye megadod, hogy újra lássam
Szép arcod hitető sugarát?
Virraszt velem a türelem,
S könyörög a kétely és a hűség:
Támadj föl már bennem, örök Húsvét! "

(Vas István: A rostirónt letettem - részlet)

Ady Endre : Ki várni tud

Tartsd magad,
Sors, Élet és Idő szabad
S ki várni érez, várni tud.

Várni tud,
Kinek ön-énje nem hazug
S nem hord össze hetet s havat.

Tartsd magad,
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud.

Babits Mihály: 

PSYCHOANALYSIS CHRISTIANA
 

Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
 

ilyen szentek vagyunk mi!
 

Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
 

Krisztus urunk, segíts meg!
 

Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
 

Bár ilyenek lennénk mi!
 

Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
 

Krisztus urunk, segíts meg!
 

Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk - s így ér a félig-kész Halál,
 

s akkor mivé leszünk mi?
 

Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
 

Krisztus urunk, segíts meg!
 

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
 

Szenvedésre lettünk mi.
 

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
 

Krisztus urunk, segíts meg!

Vírusnapló, március 17. 

A busz meséje

Tizenvalahány éve történt, januárban, fiatal voltam, bohó . Az előrejelzések nagy havazást jeleztek, de hát jeleztek azok már sok mindent...Csallóközben 87 emlékezetes tele óta (mikor a blokkok között háromméteres buckákat épített és arról szánkázott a síkvidéki gyereksereg) nem volt hóakadály. Ugyanmár. Gondoltam én, és buszra szálltam, Komárom felé.
Tiz kilométer után a busz lelassult. Az ég sötétszürkéjét lassan eltakarták az ablakra tapadó óriáshópelyhek. Az első szélvédőn nyekeregve,kínlódva küzdöttek az ablaktörlők, aztán végleg leálltak.
Végül maga a busz is.
A sofőr elmorzsolt egy káromkodást, kikászálódott, kabátba bújt és kiment megnézni, mi a helyzet.
Tanácstalanul mozgolódni kezdtek az utasok is. Eddig egyetlen, érdektelen masszának tűntek, most tűnt fel, hogy különálló emberi lények.
Ez még az okostelefonok elterjedése előtt történt, muszáj volt hát szóba elegyedni egymással. Az én emberekkel való interakcióm nagyrésze a könyvek szerzőivel zajlik, előhúztam hát egyet.
Mellettem egy sovány, középkorú úr ült. Megdícsérte a könyvemet. Onnantól volt közös témánk.
A busz közben lassan hűlni kezdett. A sofőr hol ki, hol bekapcsolta fűtést. Mögülem gyereknyafogást hallottam: egy nagyon fiatal anyuka, kétévesforma fiút csitítgatott. Gyerekkel még én se indultam volna útnak - gondoltam, aztán gondolatban rögtön fel is pofoztam magam az ítélkezésért. Mert nem tudhatom, ki, hová, miért.
A legtöbben kedélyesen taglalták a lehetőségeinket, sztorikat meséltek a valahai nagy havakról, a Dunáról,ami régen minden évben befagyott és persze a katonaságról, ahol a zuhanyrózsából is jégcsapok lógtak.
Egy bundás nő felcsattanva megjegyezte, hogy ezt nem csinálhatják meg velünk, hogy itt hagynak ülni. Hisz megfagyunk. (Mindenki zavartan elhallgatott. Tudtuk, hogy ilyesmit nem szabad kimondani. Mind tudtuk, kivéve a nőt). Küldjenek helikoptert. Ő nem marad itt. (Mikor senki sem reagált egyre hangosabb felvetéseire, elhallgatott és visszavonult a bundájába duzzogni).
Teltek az órák. Egy fejkendős néni elővett egy műanyag doboz hájast, körbekínálta (az onokámnak sütöttem, de ki tudja, odaérek-e máma, meg majd csinálok neki frisset). Egy piros orrú felbátorodott, ő laposüveget húzott elő. Ez is körbejárt. Az utasokat összetartozás érzése járta át, ettől mindenki átmelegedett kicsit. A mellettem ülő úr felajánlotta nagy, kockás sálját, hogy terítsem a lábamra.
Egy harsány hangú, fiatal férfi vitte legtöbbször a szót - az a fajta ember volt, akinek mindig muszáj csinálni valamit, különben megőrül. Flörtölt a bundással, amitől az kissé megengesztelődött. Viccelődött, barátkozott, piszkálódott, mint egy vásott kölyök. Mellette egy zárkózott arcú öregasszony ült, nagy szatyrokkal. Ő egy szót sem szólt. A fiatalember most az asszonyt kezdte heccelni, hogy mi van a szatyrokban, mert ő úgy látja, hogy bizony üvegek. És tessék látni, itt most buli van, mert mind meghalunk és minden megy a közösbe, tessék má' közreadni. Az öregasszony vonakodva bevallotta, hogy bizony pálinkája van, de abból ő csak pénzért ad.
Erre nem volt mit mondani.
A kisgyerekért időközben megérkezett egy autó - onnan, ahonnan indultunk, még át tudta verekedni magát hólánccal - aztán hazafelé végig rückvercben ment-e, nem tudom máig sem, de mindenki fellélegzett, hogy a kisgyerek meg az anyuka biztonságba került.
A sofőr hírt kapott, hogy az előttünk egy kilométernyire elakadt buszt már kiszabadították, jó lenne, ha átverekednénk magunkat oda, mert ő már nem tud fűteni sokáig.
Felkerekedtünk, szatyrostul, nénistül és laposüvegestül, mint a pingvinek, egy sötétlő halmazban megindultunk a kavargó
viharban. Hihetetlen volt, hogy ez az a szántóföld, ami mellett annyiszor elhajtottunk már. Némi csapadék, és emberi életre alkalmatlan, zord sarkvidékké változott.
Emlékszem, mekkorát estem (a Martens-bakancs nem túl jó hójáró lábbeli, csúszik), de felsegítettek, leporoltak.
Szerencsésen megérkeztünk a másik buszhoz, majd az állomásra. Az emberek segítettek. Úgy beszélgettek idegenekkel, mintha régről ismernék egymást. Hisz tulajdonképpen így van.
Rég el akartam mesélni ezt, itt volt az alkalom.

Bábel meséje 

 

 (Vírusnapló március 23. A Mert nőnek lenni jó magazinban jelent meg) 

 

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy építkezés.

A Torony alapjait nagyon-nagyon rég vetették meg, vérben és sárban, öldöklő küzdelemben a megmaradásért. Igy születik minden, de minden.

Mikor az alapok álltak, az ősöknek végre volt hol megvetni lábukat az ingovány fölött,  folytatták hát a munkát. Fényre vágytak, felemelkedni a sárból!

Évről-évre finomodott kezük alatt a durva kő, a tudás gyarapodott és az építkezés minden egyes új ötlettel gördülékenyebbé vált. Maradt idő körülnézni az egyre magasodó falakról, a láthatár kitágult és madarak rajai cikáztak a állványzatok között. Az emberek énekelni tanultak tőlük és hálásnak lenni.

Egy idő után már nem volt szükség rá, hogy mindenki részt vegyen a nehéz kétkezi munkában. Aki gyengébb volt testben, de okos, foglalkozhatott csak a tervezéssel. Ha valaki szívesebben nézte a tájat, de élvezetesen mesélt róla, nem várták el többé tőle, hogy nehéz köveket emeljen - csak meséljen, énekelje el, hogy hallják, fesse le, hogy az ő szemével is lássák a többiek. Volt, aki csak a madarak röptét nézte, és imába foglalta, ez volt a dolga. Igy mindenkinek könnyebben teltek a napok.

A tervek pedig egyre merészebbek lettek, az oszlopok olyan magasak, hogy a tetejük ködbe veszett, az ablakok a szivárvány összes színében tündököltek, szobrok díszítették a fülkéket, orgonák diadalmas zenéje töltötte be a tereket. Az emberek örültek, élvezni kezdték a növekedést, csak magáért az érzésért, nem kérdezték többé, miért is épül a torony? Elég, ha szép.

Nem tudni, hol volt az a pont, ahol még biztonsággal meg lehetett volna állni. Másképp folytatni, mint ahogy folytatták.

Mert lassan mindenből túl sok lett. Csak a levegő fogyott egyre, ahogy mind magasabbra tört az építkezés. Az ember annyira megszokta, hogy állandóan törekedjen felfelé, hogy nem tudta elképzelni az életét enélkül. Már nem nézte a tájat. Nem énekelt és nem volt többé hálás sem.

Talán, ha épített volna egy csigalépcsőt is; befelé, és lefelé csavarodót, lett volna merre menekülnie. Talán másképp alakul. De nem mert már lenézni, és nem akarta látni, honnan jött és hova zuhanhat vissza egy óvatlan pillanatban.

A torony millió felé ágazott szét, tekeredett, mellvédjét bizarr díszítmények ékítették, tetőcskéin színes karmok meredeztek, vigyorgó vízköpők lógtak. Soha nem látott jólét kora köszöntött be. Az ingerek émelyítő bőséggel áradtak, minden új volt és csillogó, ami kicsit is megkopott, nevetve lehajították a tátongó mélységbe. Mindenki elhitte, hogy ő bárki lehet, csak akarnia kell. A tudós azt hitte, mindenható, az üzletember azt hitte , művész. A ripacs azt hitte, színész. A szolga azt hitte, politikus. A politikus azt hitte, ő Isten. A művész eladta magát.

A csillogás pedig elvakította az embereket, nem látták többé a saját gazdagságukat sem. Csak azt vették már észre, ami harsány. Semmi más nem ütötte át az ingerküszöböt.  Botrányos. Érzelgős. Giccses és csöpögős. Sziruptól vagy vértől, egyremegy. Ennek tapsoltak, ettől remegett, rengett az egész épület.

Végül megingott.

 Egyre-másra zuhantak alá a cirádák, kőormok, balkonettek és ballusztrádok. 

Aztán az emberek is lezuhantak, magukkal rántva mindent, amibe hirtelen belemarkoltak ( többnyire súlytalan vacakok voltak kéznél, ezek semmit sem értek. Az igazi kapaszkodókat elérőknek maradt némi esélyük.)

Kipörögtek az űrbe mind, először az, aki-ami legfelül volt:

Influenszerek először, aztán a trénerek.

Romantikus sikerkönyv-szerzők.

Valóságshow-szereplők.

Nagyseggű popdívák.

Hollywoodi filmproducerek.

Trendszetterek.

Gagyi tévés műsorvezetők a reggeli műsorsávból.

Pszichopata vezetők.

Marketing-guruk.

Szektavezérek.

Netes trollok és kockák.

A  generációk boomertől alfáig.

Libsik és jobberek.

Velük zuhantak a push-up-ok és szelfik.

Kollagénes arcmaszkok.

Fehérjeporból épített bicepszek.

Városi terepjárók.

Tehetségkutatónak álcázott cirkuszok.

Álbarokk vidéki kastélyok tányérantennákkal és műanyag ablakokkal. 

Utazásnak hazudott, óceánjárós bevásárló-körutak.

Tartalomnak hazudott reklám.

Női magazinok.

Operett-lagzik.

Fast fashion brandek. 

A gyorsan tönkremenő, részletre vásárolt telefonok.

A tervezett elavulás.

A látszat-jótékonykodás mögé rejtett teljes közöny.

Az egyenlőségesdi mögé rejtett burkolt megvetés.

A tőzsde árfolyama.

A harmadik világba kihelyezett rabszolgaság.

A kényszeres evők, és kényszeresen koplalók - nekik megváltás volt a zuhanás.

Még most is zuhannak, ha végleg le nem zuhantak. Ki tudja,  sikerül-e valakinek megállítani az omlást, ki tudja, melyik emeletnél? Az értékes dolgokat is elveszítik Bábel lakói, vagy csak a feleslegeseket?

Nem először dőlt le a torony, talán nem is utoljára.  De egy biztos,Édes Gyermekem : valaminek

VÉGE.

(Kép: Idősebb Peter Bruegel: Bábel tornya , forrás - Wikimedia.commons )

Vírusnapló, március 19. 

A hinta ívének csúcspontján megpillanthatsz egy angyalt. Nagyon résen kell lenned, az egész csak egy pillanat milliomod részéig tarthat, aztán a gravitáció máris visszaránt a mélybe. Az életben ez így megy, amíg elintézetlen dolgod van a mélyben, több nem jár. Egyszer majd kiröppensz azon a csúcsponton az angyal karjai közé, és a hinta nélküled lendül vissza. Fülsértően megcsikordul a lánc, ahogy súlyod nélkül zuhan az ülőke, kibillenve megszokott ívéből. Párszor még kileng, aztán végleg nyugalomba kerül.
De ez még soká lesz.

Ma takarítok (mértékkel. Ahogy Tyler Durden mondaná: minek suvickolni a süllyedő Titanic fedélzetét?). Bogi kitipeg reggel, és kérdi, anya , miért ilyen üres a szoba? Azért kislányom, mert nem gomolyog a plüssök ármádiája és nem borítják rajzlapok a padló minden négyzetcentiméterét.
Örömmel érzékelem, hogy újra szeretem a tárgyaimat. Ahogy tegnap a tévé meghökkentő hamisságától émelyedtem meg, úgy tölt el örömmel könyveim látványa portörlés közben. Örülök a ruháimnak, mert ennyi van, nem lesz több. Vigyázni fogok rájuk. Vagy varrok. A tárgyak elveszett becsülete visszatérőben.

Férjem megkért, hogy posztoljam a hagymákat. Retkeket. Joggal büszke rájuk. Én meg rá. Lásd illusztráció.

Szepes Mária , aki hitt a reinkarnációban, úgy gondolta, a világban élni azért nehéz, mert a lelkek különböző korúak, kénytelen egymás mellett létezni reneszánsz lélek és a cro-magnon-i-ősember-lélek. Én nem igazán hiszek a reinkarnációban , a magyarázat mégis helytálló. A reneszánsz lelkek most maszkokat varrnak maradékokból, tanulnak, tanítanak, zenélnek, adnak, segítenek, , az előemberek meg egymást ütik - egyelőre - virtuális bunkókkal. Itt tartanak. Nem tudnak másképp. Nehéz.

Mai ajánló, aktuális: Vesztegzár a Grand Hotelben (hangoskönyv).
Rejtő Jenő műveit interpretálni szinte lehetetlen. Aki megpróbálta filmre vinni, mind csúfos kudarcot vallott. A zseniális Korcsmáros Pál képregény-változat hűen tükrözi a világot, de keveset ad vissza a nyelvezetből. Ha valaki fel tudja olvasni ezeket a könyveket, akkor az csakis Rudolf Péter, aki hol nő, hol férfi, hol kültelki bűnöző vagy bamba mosónő, krákogó öreg vagy finom hölgy hangján szólal meg, és átkozottul vicces és szeretetteli lesz tőle az egész. Persze, olvasva az igazi, de maszkvarrás közben hallgatni a a hangoskönyvet, tökéletes.

 

 

 

Vírusnapló, március 18.

 

Ti felültetek már a hintára?
Én tegnap háromszor bő negyed órát telefonáltam kedélyesen nagyikkal és nagynénikkel (aki ismer, tudja, mekkora teljesítmény ez tőlem), irtó boldog voltam, mert hazaért végre nagyfiam is és vele meg Észak-Koreáról beszéltünk hosszasan meg a fügepálinkáról meg bécs ostromáról.

Este végignéztem magunkon, ahogy állunk a férjemmel a konyhában a kitérdesedett gatyánkban és kinyúlt pólónkban, rajtam plusz kötöttsapka, sál meg szemüveg. Ahogy a kötelező gyógykupicát felhajtottuk, mondtam neki, hogy teljesen egymáshoz idomultunk már .
Az ő stílusa home-office-os, az enyém meg olyan homeless-es.
Ha már be vagyok zárva, örülök, hogy vele.

Bogival tyúkhokit játszottunk, ezt majd talán bővebben kifejtem egyszer.

Szóval nagyon élénk voltam és beszédes, ma biztos ennek van a böjtje, mert borúlátó vagyok és szótlan.
Az a bizonyos hangulati hinta egyre jobban kileng, és a mélyponton nem vagyok jól.
Az életem párszor már összeomlott, szétesett körülöttem, anyagi, emberi értelemben is, mindig maradt egy kemény mag bennem, amit a külső válság nem érintett és újra kisarjadhatott - de világrendszer még nem omlott össze alattam.
Úgy látom magam körül az egészet, mint egy szétdúlt hangyabolyt. A hangyák úgy csinálnak, mintha a cselekvéseiknek még mindig lenne célja, mindenféle csomagokkal rohangálnak, tanakodnak, fontoskodnak,panaszkodnak, kapaszkodnak, fogyókúráznak, arcpakolást készítenek vagy verekszenek, nem veszik észre, hogy boly már nincs.
Éjjel nem tudtam elaludni a fekete tea miatt, kapcsolgattam a tévét. Döbbenetes, milyen hamar érvényét vesztette minden műsor. Álproblémák. Műmosolyok. Hiúság-produkciók. Pózok. Hízelgés. Egópumpák.
Inkább fogtam egy könyvet, Brecht. Ceasar hülyeségei vagy mi. Ez még érvényes.
Ma Bence az ebédnél azt kérdezte, miért nem eszik meg a hangyászt a leopárdok. Mondtam, biztos büdös.
A hinta elindult vissza, fel.

 Vírusnapló, március 16.

Tegnap összehívtam Belső Világom válságstábját. Az én belső Pellegrinim ingujja alól néha kivillan a fullkar-tetkója, a sebészeti álarc alól kikandikál a szakálla. Homloka magas, tekintete átható, mégis szelíd. A pulpitusra lépve a következő intézkedésekről számolt be:

- azonnali hatállyal szellemi karanténba helyezendőek:
1. álhíreket, összeesküvés-elméleteket kéjjel terjesztők
2. pánikban huhogók és egymás torkának esők
3. a helyzeten nyerészkedni próbálók (egyre többen lesznek)
3. a helyzet komolyságát, egyben a benne rejlő lehetőségeket (az újrakezdés lehetőségét) nem felismerők - vigyázat, nem tévesztendők össze a humorérzéküket megőrző, józan személyekkel (utóbbiak még előkelőbb pozíciót foglalnak el ezentúl ismerőseink listáján)
Szellemi karantén alatt értendő: a virtuális világunkból és elménkből való azonnali kirekesztés.
Ezzel egyidőben szorosabb kapcsolattartás a szeretett személyekkel javallott. Nem véletlenül lettek, maradtak a barátaink, akik maradtak, sőt, nem véletlenül születtünk abba a családba, amelyikbe.

A külső világban a továbbiakban prioritást kell élvezzenek a következő, ezidáig bűnösen elhanyagolt területek: a. mezőgazdaság, b. egészségügy, c.oktatás.
Belső világunkra levetítve ez a következőket jelenti:
Elsődlegessé válik: a) a család egészséges testi és kalóriadús szellemi táplálékkal való ellátása (kert!)
b.testi-lelki-szellemi kondíció megőrzése - e téren legyünk fegyelmezettek, ellustulás és búslakodás esetén alkalmazzunk szigort illetve szarkazmust (mivel előbbiben sosem voltunk erősek)
c.új dolgok tanulása a felszabaduló időben a feleslegessé váló régi szkillek helyett.

Itt az idő, hogy örüljünk a karácsonykor felszedett kilóknak és annyit szidott lassú anyagcserénknek.

Ne feledjük: birodalmunk belső tartalékai is bőségesek. Van hátországunk. Hálásak lehetünk, amiért a kattintással elérhető kulturális tartalmak, információk és kapcsolattartás világában kerültünk karanténba.

Valahogy vége kellett legyen ennek a tébolyodott, pótcselekvésekkel töltött életmódnak. Legyünk hálásak a viszonylag kíméletes seggberúgásért. Amennyiben a koronavírus-gyógymód hat, nem lesz szükség súlyosabb rúgásokra.
Az intézkedések be nem tartása esetén súlyosabb krízissel számolhatunk. Rajtunk múlik - rajtunk alatt elsősorban Én vagyok értendő, és magadnak Te, nem mindig a Másikak.

Szeretném továbbá bejelenteni, hogy nem köszönök le. Amíg Belső világ a világ.

Köszönöm a figyelmet.

" Az ember agyagból gyúrjon Istent,
aki teremtsen néki világot,
hol hajthat magának papírhajót,
amin önnön özönvizét megússza.

Keressen folyton partokat,
hogy folyvást száradozzon.
keressen folyton partokat,
míg el nem mossa egy végső áradat.

Keressen folyton partokat,
hogy folyvást száradozzon.
keressen folyton partokat,
míg el nem mossa egy végső áradat."

Az első vírusnapló-bejegyzés

2020 március tizedikén született. Tulajdonképpen egy másik világban - gondolom ma, április harmadikán...

Fizetek ma a bótba (kénytelen leszek én is élelmiszerkészleteket halmozni - nem mintha attól tartanék, hogy hirtelen nem lesz mit enni, de bezárt a fősuli, ki tudja, lehet az ovi is be fog, és két jó étvágyú gyermekkel áldott meg a sors). Miután elvette és a fiókba csorgatta az aprót, a kasszás hölgy kis flakon kézfertőtlenítőt vesz elő - okos , gondolom, a pénznél mocskosabb dolog nincs, koronavírusok ide vagy oda - küzd a kupakkal. Nem jön le, hiába facsarja, tekergeti, fojtogatja, feszegeti alá a műkörömzetét.
Ekkor a szájába veszi a megnyomorgatott üvegcsét és a fogával pattintja le a kupakot. Elégedetten keni a kezére a zselét.
Problem solved.

Az Összeesküvés-elmélet (thriller)

 Kedves Nézőink! Kérjük foglalják el helyüket mozitermünkben, egymástól tisztes távolságra, a popcornt kizárólag alapos kézfertőtlenítés után tömjék a szájukba. Filmünket sarcastic3D-ben vetítjük, kérjük, tegyék fel az egyik oldalán fekete, a másikon rózsaszín szemüvegüket a tökéletes élmény érdekében!

(Mozivászonra beúszó feliratok: Konteo2020 and Warner Bros, cím vörös betűkkel: "A Patikus" , főszerepben Max von Sydow, magyarhangja Reviczky Gábor).

Helyszín: a gyógyszermaffia főhadiszállása, Wuhan, piactér. Szupermodern, halárus-bódénak álcázott épület emelete, körpanorámás.

A Patikust látjuk klasszikus főgonosz pózban, fekete overallt visel, félszemű, kampókezű. Kapcsolótábla előtt ül, ölében angóramacskája, a félszemű, kampólábú Mitzi von Steinauer. Ő minden gyógyszerészek fővezére, a gyógyszermaffia örökös ura - mármint a Patikus, nem Mitzi. P. épp kezd megőrülni, ezt a disszonáns aláfestőzenéből tudhatjuk. Egy puhafedelű, megviselt könyvet olvas, miközben Mitzit simogatja a nemkampó-kezével, arcán unalommal elegy ingerültség. Hirtelen sárga filctollal bekeretezett részhez ér: "2020-ban megjelenő vírus...súlyos tüdőgyulladás..." Fejéhez kap. Sátánian felkacag. "Borogyin!!!" - üvölti. - "épp ideje elindítanunk egy világjárványt. Halálra unom magam. (a belépő Borogyinra pillant. Borogyin egy félig medve, félig ember mutáns.)

- Vetesse elő Professzor Liu-val azt a hogyishívják? Korong? - Korona, Uram. - Azt, azt.

Borogyin elsápad az irhája alatt. "De Uram, tudja, hogy még nincs meg az ellenszer...várni kelle...

-Kuss! Azt akarom, hogy tömeges kihalás legyen, mert egyszerűen nem bírom már, hogy ennyi az ember ezen a bolygón! Múltkor sem fértem a liftbe, és a buszon is folyton fellöknek!

- De Uram, a koronavírus elsősorban idősekre veszélyes. Belőlük élünk, akik marokszámra szedik a gyógyszert, évtizedekig. Akik költséges kezelésekre szorulnak. A középosztályból élünk, azokból, akik nem mondanak le a csokiskekszről, de szivesen költenek százakat fogyitablettára. Kevesebb ember, kevesebb gyógyszer fogy...érti...(izzadságcseppek gördülnek le Borogyin ujjnyi szemöldökéről, eszébe jut egy utolsó érv). Ha akkor dobjuk piacra, mikor már kezünkben az ellenszer, nagyot kaszálhatnánk!

P. leroskad. - Várni, várni!! Elegem, van fiam, hogy mindig, minden csak a pénzről szól. Hát már igazán, lárpurlár gonosz sem lehet az ember? Miféle kor ez? Hol vannak a Szauronok, Krisztyán Tódorok, Godzillák, Frankensteinek?

Felegyenesedik. Elszántan néz. - Szóljon Mr. Liunak. A Korona-terv indul. (megnyomja a Nagy Piros Gombot, amire az van írva: Soha ne nyomd meg. Egy kis csapóajtón mogyorótejes capuccinó csúszik be. Undorral tolja félre. )

Borogyin tiszteleg, lelép.

A Patikus vihorászik, Mitzi szőre felborzolódik, leugrik és eltűnik a capuccinó-kiadó nyílásban. Kintről dulakodás zaja szűrődik be. "Lázadás! Lázadás!" - kiabálja valaki, "Le a Főgonosszal!" Lövések csattanak. Az ajtón összegabalyodott emberek zuhannak be, Mr. Liu, egy törékeny, szemüveges tudósforma a lábuk alá kerül, a kezében tartott lila halálfejes lombik szétpukkan a padlón, a benne lévő folyadék lassan elszivárog a padlórésen keresztül. A csetepatéban senki sem veszi észre.

(itt egy 85 perces, véres akciójelenet következik)

Zárójelenet: mosolygó, foghíjas kínai árus kígyó-steaket kínál, mintha a kamerába. "Félig átszütve, vagy véleszen kéli, ulam?"

Felirat fekete alapon ,drámai tanulsággal: "Maradjunk a realitások talaján, ha összeesküvés-elméletekről van szó. Putyin volt az. - Lao Ce)